Caret

Már csokoládé ízű fogkrém is van

2018. 05. 22. - fogkrém , fogmosás

A luxuskategóriájú szájápolási termékeiről ismert Theodent csokoládé ízű fogkréme tubusonként 60 fontba, vagyis több mint 22 ezer forintba kerül. Állítólag a fluorid helyett kakaókivonatból előállított fogkrém leginkább a csokipuding ízére emlékeztet.

„A kakaóbabból nyert összetevő a toxikus hatásáról ismert fluorid egészséges, természetes és nem utolsósorban ízletes alternatívája, amit a kisgyerekek bátran lenyelhetnek, hiszen semmi bajuk sem lesz tőle” – érvel a termék mellett a cég szóvivője. Más szakértők szerint azonban aggályos, hogy aki a finom csokikrémszerű anyagot lenyeli, az voltaképpen a saját lepedékét is elfogyasztja egyúttal.

A fogkrém egyébként teljesen fluoridmentes, és teobromint, kalciumot és foszfátot tartalmaz. A termék a Theodent honlapjáról a világ bármelyik részén megrendelhető, ám nem ők az egyetlen cég, akik piaci rést véltek felfedezni az egészség centrikus, tehetős szülők édesszájú csemetéi számára kínált termékek között. Az amerikai Crest – a Procter & Gamble márkája – szintén „kakaóban gazdag”, finom csokoládés fogkrémet kínál a vásárlói számára, amely olcsóbb ugyan a Theodent-nél, de fluoridot is tartalmaz.

Mindkét termék egyelőre még a bevezetés szakaszában van, de a sikertől függően hamarosan sor kerülhet az értékesítésre Európában is.

Forrás: dental.hu, medipress.hu

Bejelentkezés


Röntgen csatolása





Bejelentkezés


Röntgen csatolása





x