Caret

Figyeljünk jobban a 2,5 éven aluliakra!

2018. 08. 23. - fogmosás , szájhigiénia , tejfog

A korai fogápolás fontosságának hangsúlyozása nemcsak a szülők, a nevelő munkában résztvevők és a fogorvosok részéről lényeges, hanem az egészségpolitikai döntéshozóknak is tisztában kell lenniük vele – hangzott el az Egészségügyi Miniszterek 87. Konferenciáján (GMK) Hamburgban még június végén.

Noha Németország kiemelkedően jó állapotúnak számít a gyerekek és a serdülők fogazata, a csemeték egy korcsoportja sokkal nagyobb figyelmet érdemelne: mégpedig a 2,5 éven aluliak. Ott ugyanis csak a poronty 30 hónapos korában kerül sor az egészségbiztosítás megkötésére, mely kötelező fogászati vizsgálattal jár. „Ez túl kései” – ítélték meg a GMK résztvevői, ami egyértelműen látszik az egyhangúlag megszavazott új szabályozásból, mely A gyerekek fogászati szűrése címet viseli.

Az úgynevezett „cumisüveg-fogszuvasodás”, vagyis a korai gyermekkori lepedékképződés (ECC) jelenti a leggyakoribb problémát a gyermekfogászatban: akár 20 tejfog fájdalmas megsemmisülésével is járhat az első évek alatt. A maradandó fogakat érintő szuvasodással szemben ez a fajta nem visszafordítható. Ráadásul szélsőséges különbségek figyelhetők meg a 3 éven aluli gyermekek szuvasodási kockázatában. A legfrissebb kutatások szerint a gyerekek 2 százalékánál jelentkezik a szuvasodásos esetek 52 százaléka. 

Miért olyan fontos a korai megelőzés?

  • A fogszuvasodás a leggyakoribb krónikus betegségek egyike az iskoláskor alatti gyerekek körében.
  • A tejfogak szuvasodása a maradandó fogakat is érintheti.
  • Ha már kezelésre van szükség, az gyakran csak altatásban valósítható meg, mivel a gyerekek nem tanúsítanak együttműködést.
  • Hozzájárul a tudatos szemlélet kialakulásához a kicsiknél, továbbá a fejlődési zavarok felfedezéséhez.
  • A sérült tejfogú gyerekeknél akadály merülhet fel beszédtanuláskor, ami a társadalmi kirekesztés kockázatával járhat.

Forrás: medipress.hu, dental.hu

Bejelentkezés


Röntgen csatolása





Bejelentkezés


Röntgen csatolása





x